A csákvári CSATAK szervezői nevében szeretnénk köszönetet mondani minden családnak, akik a rossz időjárási körülmények ellenére is vállalták az utazást és eljöttek Csákvárra.
Rendhagyó programot hirdettünk idén a Székesfehérvári Egyházmegye házaspárjainak. Játékra, feladatra, Szeretetkalandra hívtuk őket.
Hétről-hétre izgalmas, egymásra hangoló feladatokat kaptak, akik vállalkoztak erre a kalandra. Minimum fél óra séta kézen fogva, közös vacsorakészítés, a szeretetnyelvek alkalmazása, apró meglepetés, közös daluk meghallgatása. 103 házaspár jelentkezett erre a kalandozásra, ami visszarepítette őket az elmúlt évekbe és megerősítette kapcsolatukat. Közülük 69-en járták végig a kalandtúrát. Öröm volt tapasztalni, hogy Egyházmegyénken kívül is voltak szép számmal jelentkezők és olyan pár is akadt, akik éppen Németországban élnek, onnan küldték a feladatigazolásokat. Legfiatalabb házaspárunk tavaly decemberben kötött házasságot, a legidősebbek pedig majdnem 50 éve. Nem volt mindig egyszerű megoldani a feladatokat, ahogy a házasság is, ez is lemondást, együttműködést, nem egy esetben komoly logisztikát igényelt. Fontos volt minden feladatnál, hogy az adott kaland a házaspárról szólt, ezért ezekben a hetekben a nagyszülők, barátok, gyerekvigyázók különösen is aktívak voltak. Íme két kiragadott példa: Egyik házaspárunk leírta, hogy pici babájuk miatt nem tudtak messzire menni sétálni, így ezt a feladatot a házuk előtt sétálva teljesítették, miközben zsebükben az úgynevezett bébiőr (kisgyermekesek ismerik) vigyázta bent alvó gyermekük álmát. Egy másik pár elmondta, hogy 250 km-t utaztak azért, hogy ott sétáljanak, ahol először. Március 1-én, zárásként fergeteges retro farsangi bálban vehettünk részt Székesfehérváron a Szent István Művelődési Házban. Előtte azonban találkoztunk, azok akik végigjárták a szeretetkalandot és akik kijelölték az utat számukra. Ismerős és ismeretlen arcok, majd Varga Laci vezetése mellett (feleségétől, Katitól és tőle kapták a Szeretetkaland feladatait tartalmazó leveleket a résztvevők), a megjelent házaspárok összefoglaló visszatekintést hallhattak és egy rövid kis filmet is megnézhettek arról, mit is éltek át Ők és játékos kedvű társaik az elmúlt hetekben. A dokumentáció terjedelmes anyag: Több mint 180 oldalt tesz ki, emellett több mint 200 fotót és közel száz dalt is tartalmaz, amelyek közvetítik Szeretetkaland során szerzett vidám élményeket de komoly vallomásokat is megtalálunk benne. A találkozón részt vett Spányi Antal megyéspüspök atya, aki zárógondolataiban a Magyar Szentcsalád példáját állította a megjelent házaspárok elé, valamint köszönetét fejezte ki a résztvevőknek és a szervezőknek. A záró eseményen a házaspárok egy emléklapot kaptak, ami igazolja, hogy elvégezték a Szeretetkalandot. Itt volt alkalmuk a pároknak néhány mondatban bemutatkozni, így váltak az ismeretlen arcok ismerőssé. Az est további részében már így beszélgettek élményekről. Az emléklapot a résztvevőknek Püspök atya adta át, majd megáldotta a házaspárokat. Ezután pedig következett a közös mulatság a Szent István teremben. Köszönjük a Kultúrház vezetőjének Jakubek Tibornénak és munkatársainak, hogy befogadtak minket a zárórendezvényre és a bálra. Sok mindent lehetne még írni, de talán mindennél többet mond néhány idézet a résztvevőktől: Együtt főzés. Ilyet nem szoktuk, és talán azért nem, mert akkor nem lesz mit enni. Lángost készítünk, csak az élesztő maradt ki belőle. Ezért űrhajós ebédünk lett (kicsi, de tápláló lángosok), vacsorára már Feleségem pótolta a hiányzó összetevőt és az már hagyományos lángos lett. Jó móka volt, köszönjük. Önszorgalomból még a fiammal gofrit készítettünk. (Egy férj)
A jó házasság receptje Tészta: - Egy férfi és egy nő, akik szeretik egymást. - A Mennyei Atya, Aki ráteszi a pecsétet az ő szerelmükre.
Töltelék: - Szerelem, mint motiváció a „sütéshez”, vagyis a házassághoz. - Kb. öt csipet közös érdeklődés. - Egy evőkanál különbözőség, hogy érdekes legyen a süti íze. - Mindennapi kedvesség a másik felé. - Napi 1-2 mokkáskanálnyi szívesség a társunk felé. - Két teáskanál testi érintés naponta. - Hét dl. minőségi idő hetente. - Naponta több csipet elismerő szó. - Havonta egy mokkáskanálnyi ajándék. - 70X7 adag megbocsátás. - Mérték nélküli igazi szeretet.
Összeállítás: Miközben a töltelékkel megtöltjük a tésztát, nem szabad szem elől téveszteni, hogy ezt a sütit egy életen át kell fogyasztani. Ami a tésztába kerül, az onnan ki nem szedhető, és mással nem pótolható! A tölteléket még ízesíthetjük a magunk ízlése szerint egyéb fűszerekkel is!
Mit szeretek a házastársamban? Szeretem benned a szép lelkedet, mely gyermeki, ártatlan, őszinte, egyenes és szeretetteljes. Szeretem jellemed, mely határozott erkölcsű. Szeretem erős hited, önzetlen szereteted. Szeretem az eszed! A jó logikádat az okos gondolataid, a gyakorlatias megoldásaid, a bölcsességed. Szeretem a mosolyod, a szád, a hajad, a bőröd és ami Te vagy! Szeretlek Téged úgy, ahogy vagy!!! Hálát adok Istenem a feleségemért Neked! Köszönöm, hogy Ő lehet a társam itt a földi életben! Ámen (Egy férj)
Férjecskémnek szeretettel: Szeretem a gondoskodó, értünk mindig lemondó szeretetedet. Szeretem, hogy oly sokszor megnevettetsz minket. Szeretem a békülékeny természetedet, hogy nem vagy haragtartó. Szeretem, hogy Istenhez hűséges társam vagy és így együtt vezetjük Isten felé a gyermekeinket. Szeretem benned, hogy segítőkész vagy, köszönöm a rengeteg háztartásbeli segítséget. Szeretem, hogy ezermester vagy és mindent meg tudsz oldani, szerelni. Szeretem, hogy segítesz a rászorulókon, irgalmas szívű vagy. Szeretem, hogy bátorítasz, s elfogadsz olyannak, amilyen vagyok. Hálás vagyok Istennek Érted-érted. Hogy megtalálhattuk egymást és felismerhettük Isten akaratát életünkben, hogy mi összetartozunk. Az Ő gondviselő szeretete legyen velünk életünk minden napján. Szeretettel: Feleséged (Egy feleség)
Mit szeretek a házastársamban? Nekünk erre a kérdésre a választ egy levelezés adja. Eljátszottuk, a küldött példátokat :). Iskolapadban, órán, a pad alatt, gyűrött papíron leveleztünk...
K (feleség): Szia! Akarsz velem levelezni? P(férj): Igen! K: Akkor jó! Miről szeretnél írni? P: Akkor most járunk? K: Miért? Van olyan, hogy mi? Együtt? Mostantól? Tényleg? MIÉRT? P: Már rég kinéztelek magamnak, de nem tudtam, hogy hol és hogyan kezdjem? Aztán... K: Tényleg? Nem én néztelek ki? Szerintem én :). Mindig ott voltam, ahol biztos, hogy találkozunk. Nagyon igyekeztem... És miért néztél ki? P: Ezt nem lehet elmondani, csak úgy éreztem. Minél több időt szerettem volna Veled tölteni. Aztán többen is érdeklődtek utánad, hogy van-e valakid? Akkor még jobban éreztem, hogy Te kellesz! K: Szerintem nem lehet elmondani, hogy miért Te kellettél, de másra nem is figyeltem... És most mi van? P: Most is így van, nem kell más! Csak most már nehezebben tudja kimutatni a szeretetét..., de az érzés nem változik, akármi történik. K: Ez így van, de azért nagyon fontos, hogy érezzük, hogy a másiknak is fontosak vagyunk, nem csak Ő nekünk, mégha sokszor nem is azt mutatjuk, amit érzünk, mert épp elkeseredünk a másik miatt. De legbelül mindig ott marad az érzés a másik iránt. Igaz? Most akkor még mindig járunk :)? P: Még mindig! Még mindig! És mindig, mindig.... (Egy férj és feleség képzeletbeli levelezésének valódi szövege)
Bocsánat, hogy meg vagyunk késve a dokumentációkkal. Igazság szerint nekünk a legnehezebb "kalandunk" ebben a játékban, hogy a három pici gyerekünk mellett időt szakítsunk a feladatok elvégzésére és a dokumentálásra. Azonban úgy gondoljuk, hogy - éppen ezért - nagyon megérte jelentkezni és örömmel "kényszerítjük" magunkra a feladatokat (Egy férj)
A hétvégén nem kis szervezkedés eredményeképpen sikerült a 4. kalandot is „teljesítenünk”, együtt főztünk!:-) Erről annyit írnék röviden, hogy Férjem akkor volt utoljára a konyhában, mikor összerakta a konyhabútort. (Most hevesen tiltakozik, mert már egyszer csinált madártejet éjszaka meglepiből tavaly a házassági évfordulónkra(!)) Na mindegy, szóval mindenképp különös élmény volt. Brokkolikrém levest terveztem. Sietnünk kellett, mert 2 órára volt gyerekvigyázásunk és a kisfiunk azért így is félbeszakította néha az eseményt. Férjemet a brokkoli „fizikája” kötötte le leginkább, „jé, lepergeti a vizet”, ”nézd, hogy úszik a víz tetején”. Persze én ugye már néhányszor láttam ilyet… Viszont ő találta ki, hogy legyen „Mátrai borzaska”. Szóval gyorsan belevágtunk és még néhány kókuszgolyó is gördült a végére. (Egy feleség)